2010-03-26 19:54:31
Egyszer volt, hol nem volt, volt
egyszer egy kislány, akit Paulának hívtak. Felnőve találkozott egy
jóképű, vonzó fiatalemberrel, akit Pistinek hívtak. Szerelmesek
lettek egymásba, randevúztak, andalogva sétáltak a Duna-parton.
Paula úgy érezte, nála romantikusabb, figyelmesebb, vonzóbb
férfival még soha nem találkozott. Minden szépnek tűnt, Pisti
feleségül akarta venni Paulát, ám akkor.... Paula találkozott egy
másik fiatalemberrel, Gézával. Géza nem volt romantikus, nem volt
figyelmes, ám Paulát úgy vonzotta, mint a mágnes. Összezavarodott.
Két férfi közül kellett választania: ha az eszére hallgat, Pistit
választja, és szeretetteljes, nyugodt életet élhet, és királynőnek
érezheti magát választottja mellett. Ám hiába minden észérv,
megfontoltság, ő a szívére hallgatott. Sok-sok évvel később Géza
feleségeként, két gyermek anyjaként zűrös kalandokba keveredett
családjával, és fájó szívvel gondolt vissza a múltra: "Ó ha én a
Hufnágel Pistihez mentem volna..."
Ismerős a mese, ugye? :-) A Mézga
család gyermekkorom egyik siker mese-sorozata volt, felnőttek és
gyerekek egyaránt szerették és kacagtak rajta. Paula mondata
szállóigévé vált, mint ahogy az "MZ/X-MZ/X jelentkezz!" és a
"Kapcs-ford" is. De nézzünk a mese mélyére! Valóban mese?
Tegye a szívére a kezét mindenki:
nekünk, a hétköznapi Pauláknak is vannak Hufnágel Pistijeink?
Aki legyen akár férfi vagy nő, ott él a múltunkban. Aki nagy
kérdőjelként fel-fel bukkan gondolatainkban. Akit
elhagytunk egy másik szerelem reményében. És ha gond van, akkor tán
még mi is azt mondjuk: 'Ó, ha őt választottam volna..."
Én "csak" két hétig vergődtem a
választás előtt. Tudtam, hogy bármit is teszek, valakinek
összetöröm a szívét. Az eszem ordítva követelte az ő Hufnágel
Pistijét. De a szívemre hallgattam, és választottam a Férfit,
akinél jobban még senkit nem szerettem, és aki talán jobban szeret
engem, mint eddig valaha is szerettek. És majd' egy évvel
később biztossá vált,, hogy akkor, bármekkora fájdalmat is okoztam,
jól döntöttem. Amikor újra láttam Pistimet, rögtön tudtam, az én
Gézám mellett a helyem. És akkor, ott végre megbocsátottam
magamnak.
Mára Pisti egy kedves emlék. Nem
rágódom azon, hogy "Mi lett volna, ha..." Élem az életemet, és ő is
az övét. És őszintén örülök, hogy megtalálta álmai hölgyét és
boldog vele.
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 0
2010-02-14 18:07:37
Ahogy véget ért a Karácsony a
boltokban azonnal megjelentek a pici piros szívecskék, hirdetve,
hogy közeleg a Valentin-nap. Mostanra már plafonra mászok a
szívecskéktől és képeslapoktól. És ma végre eljött a várva-várt
nap, ünnepeljen mindenki, vegyen ajándékot a szerelmének,
ünnepeljük a szerelmet! Vagy mégsem...? A legkedvesebb kolléganőm
azt mondta, ha egy férfi csak a Valentin-nap miatt vesz neki
virágot, inkább ne tegye! Igaza van... És hogy én miért nem
szeretem a Valentin-napot? Hát íme:
Először is: megünneplem márciusban
Petőfit, később Jézus feltámadását, májusban az édesanyákat,
Szent Istvánt, Nagy Imrét, megemlékezem a szeretteimről, akik már
nem lehetnek velem, Karácsonykor fát díszítek.... Mert ezek vagy
a magyarok ünnepei, vagy a hitemé. De ki nekünk Valentin?
Magyarországon semmi hagyománya ennek az "ünnepnek", csak
néhány éve vettük át másoktól. Miért is...?
Másodszor: egy évben van 365
(vagy szökőévben 366) nap. Ebből csak egyetlen napon kell
megünnepelnem a szerelmet? Mi lesz a többi nappal?
És végül: az igaz szerelem két ember
szívében él, nem egy tárgyban. Nagyobb ajándék egy pillantás, egy
ölelés, a kitörő öröm, mikor újra látom... Nem ma, hanem holnap és
minden nap, mikor fáradtan hazaér a munkából...
Tegyen mindenki belátása szerint a
mai napon. De nézzék el nekem, hogy én ma nem ünneplek, nem veszek
ajándékot, nem írok képeslapot... "Csak" szeretek.
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 1
2009-10-04 18:24:18
Hosszú-hosszú évek óta álmodoztam
arról, hogy egyszer elutazom Párizsba. De valami mindig közbejött:
tandíj, időhiány, pénzhiány.... Idén a "hova mész nyaralni?"
kérdésre a válasz az volt, hogy Párizsba. De aztán megint jöttek a
gondok.... Aztán olvastam egy idézetet: "Az álmok megvalósulásának
legnagyobb akadálya a kudarctól való félelem" És ez a mondat olyan
hatással volt rám, hogy másnap lefoglaltam a repülőjegyet,
szállást, mindent! :-) Fogalmam sem volt arról, hogy miből fizetem
ki, és abban sem lehettem biztos, hogy elmehetek akkor szabadságra,
de nem érdekelt. És......... Egy héttel ezelőtt ilyenkor a Notre
Dame-nál sétáltam.
Párizsban az emberrel két dolog
történhet:
1. Akkorák az elvárásai a városról,
annyira gyönyörűnek gondolja, hogy mikor odaér, csalódva kell
tapasztalnia, hogy ez is csak egy város a sok közül, ahol mellesleg
van egy nagy vastorony
2. Izgalmakkal telve érkezik meg,
hogy vajon tényleg olyan szép-e, mint gondolja - és aztán
beleszeret a városba.
Hát velem ez utóbbi történt. Már az
első estén tudtam, hogy vissza kell mennem! Annyi mindent láttunk
és mégis annyi minden kimaradt... Szomorúan szálltam fel a reptérre
vivő buszra és aztán a repülőre (mellesleg soha többé nem akarok
repülni! :D )
És most újra itthon... Holnap újra
menni kell dolgozni, fel kell venni a régi ritmust. De vajon fel
lehet? Egy ilyen élmény után tudunk ugyanazok lenni, akik voltunk?
Nem hiszem....
Lehet, hogy bolondság, de lélekben
megerősödve tértem haza. Évek kellettek ahhoz, hogy valóra váltsam
legszebb álmomat, de sikerült! Ezek után határ a csillagos ég! :-)
Fenekestül forgatom fel az életemet, hiszen már elhiszem: nincs
lehetetlen, bármit el tudok érni, ha szeretném. És el is
fogom!!!!
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 10
2009-07-11 22:31:56
Tegnap beszélgettem egy kolléganőmmel. Tanulságos volt.
Arról beszélgettünk, hogy minden
életkornak megvan a maga szépsége: a fiatalság bolondságától kezdve
az időskor bölcsességéig. Elmondta, hogy az ő élete hogyan alakult,
és hogy most milyennek gondolja. Aztán jöttem én és nagyon
elgondolkodtam. Milyen az életünk nekünk 30-35 éves
fiataloknak?
Túl vagyunk már a diákéveken, az
első szerelmen, vizsgákon, szereztünk szakképesítést. Túl vagyunk a
"fiatalság bolondság" korszakán, éltünk nagy hévvel, szívvel,
szenvedéllyel. Túl vagyunk nagy szerelmeken, nagy
csalódásokon. Túl vagyunk a pályakezdésen, többnyire dolgoztunk már
legalább egy munkahelyen. Sokan már családot alapítottak, született
gyerekük. Egyszóval ÉLTÜNK már. Nem vagyunk már gyerekek. Tudjuk,
hogy az élet egy nagy küzdelem, de azt is tudjuk, hogy az élet
szép. Teli vagyunk élményekkel, tapasztalatokkal. De már
lehiggadtunk, az életünk nyugodt kis mederben folyik...
Mégis még mindig előttünk áll az
élet! Ha úgy tartja kedvünk, még mindig kezdhetünk új
tanulmányokba. Most is átélhetjük a mindent felkavaró,
szenvedélyes, lángoló szerelmet - akár új partnerrel, akár a
párunkkal. Bármikor válthatunk munkahelyet, még fiatalok vagyunk,
még van ambíciónk. Nem vagyunk elkésve családalapítással, még a
biológiai óránk sem ketyeg vészesen. Még merhetünk álmodni!
És ha bármi rossz történt az
életünkben, tanulhatunk belőle, levonhatjuk a tapasztalatokat és
változtathatunk. Még mindig nem késő gyökeresen felforgatni az
életünket - még ha sokan bolondnak hisznek is minket. Bármit
megtehetünk. hisz még fiatalok vagyunk, tele élettel, reménnyel és
hittel. Csak éppen már nem megyünk fejjel a falnak... :-)
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 2
2009-06-28 18:03:23
Igenis létezik Sors, Isten, Angyalok
- vagy mindenki nevezze annak, aminek szeretné. És ez az Erő nem
hagyja, hogy az életünk rossz irányba haladjon, néha felráz minket.
Apró jelekkel, de ha jók a radarjaink, könnyedén észrevesszük és
megértjük őket.
Az élet nem mindig szép és jó - ezt
még mi, örök optimisták is tudjuk. A mostani esős idő pedig még
inkább az ember kedvét szegi. És néha még mi, örök optimisták is
stresszelünk és nagy "depresszióba" tudunk esni. Néha
nagyon nehéz megbírkózni az élet viharaival: munkahely, pénzügyek,
család, betegségek.... Amikor nem megy az Élet, nem megy a Szerelem
sem....
A szerelem egy csodás, mámorító
érzés, amit eleinte senki és semmi nem tud kikezdeni - de
gyengíteni sem. De ahogy nap mint nap az Életért küzdünk, egyre
gyengébbnek érezzük magunkat - és a kapcsolatunkat is. Ami
egykor egy kis apró problémának tűnt, egy idő után leküzdhetetlen
akadálynak látszik. És megingunk.. Elveszítjük a szerelmünkbe
vetett hitet, reményt. Egy ideig próbálunk küzdeni, de amikor nem
tudunk megküzdeni az akadályokkal, feladjuk. A mosoly helyét
átveszik a könnyek, az erőt csüggedés váltja fel, és egyre inkább
próbálunk menekülni. És akkor....
Kaptam egy üzenetet. Annyi minden
volt ebben az üzenetben: fájdalom, aggódás, szerelem... És ott volt
négy szó. Négy apró kicsi szavacska... De ettől a négy szótól újra
visszatért az élet a lelkembe. Mintha a szívem hosszú idő után
végre újra megdobbant volna. Úgy lélegeztem fel, mint egy
fuldokló, aki hosszú percek után végre levegőhöz jut. Hosszú idő
után végre öröm járta át a szívem. Elég volt négy szó, hogy
érezzem: igen, Mellette a helyem, Ő az, akit nekem rendelt az ég.
És hihetetlen: akkor ott kisütött a Nap is...
És akkor, ott, a Zalámba tartó
buszon ülve végre a boldogságtól sírtam. És bár minden perccel
távolodtam Tőle, a lelkem végre megnyugodott.
És mindehhez elég volt négy szó. Ő
van nekem egyedül...
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 0
2009-06-14 12:06:15
Tegnap este végre sikerült megnéznem
a Constantine című filmet. Izgalmasnak ígérkezett, és hát Keanu
Reeves miatt is érdemes megnézni... :-) Jó kis film volt, tetszett.
És elgondolkodtatott.
Tételezzük fel, hogy tényleg létezik
Isten és Sátán. Tételezzük fel, hogy tényleg léteznek Démonok és
Angyalok. És nekünk embereknek így kell léteznünk és boldogulnunk.
És a mai rohanó világunk nem az Istennek és az Angyaloknak
kedveznek... Hogy miért?
Ha próbálunk az isteni törvények és
parancsolatok szerint élni, nagyon nehéz dolgunk van. Hisz mit tud
"ajánlani" Isten? A feltámadást és a túlvilági paradicsomot. De ez
kell az embernek? Hát nem.... Mi itt a földön szeretnénk boldogok
lenni és boldogulni. És akkor jön Lucifer és szépen megkísért
minket... Pénzt, hírnevet, gazdagságot ajánl, ki mit szeretne.
Gondoljunk csak Goethe Faust-jára. És máris ráléptünk a Pokolba
vezető útra...
Az ember a tízparancsolatot még
csak-csak betartja. De ott van a hét fő bűn: falánkság, hiúság,
bujaság, fösvénység, irigység, restség, harag. Ezzel azért
hadilábon állunk... Az emberek szeretnek jókat enni. És most
finoman fogalmaztam.... Szépek szeretnénk lenni és gazdagok. És ha
már gazdagok vagyunk, azt meg is akarjuk tartani magunknak, és így
szépen eljutottunk a fösvénységhez és irigységhez. Bár az
irigységhez hozzátartozik az is, hogy "neki miért van és nekem
miért nincs?". A legtöbb ember viszont rest és nem szeret keményen
küzdeni a céljaiért. A bujaságot gondolom nem kell ecsetelni.. Mint
ahogy a haragot sem.
Persze, itt vannak velünk az
Angyalok is. Csak nehéz őket észrevenni... :-) Gyermekként még
nagyon nyitottak vagyunk a spirituális dolgokra, de aztán ahogy
növünk és felnőtté válunk, egyre veszítjük el ezt a képességünket.
Pedig nagy szükségünk lenne rá...
Szerintem igenis létezik isteni
Gondviselés. Csak nyitott szemmel kellene járnunk. Hiszen ebben a
világban "minden jel".... A kérdés, hogy látjuk-e....
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 0
2009-06-03 19:36:47
Hogy teljesebb legyen a kép: Miért nem jó társfüggőnek
lenni?
Egyszer volt, hol nem volt, szingli
lányként randizgattam. Megismertem egy fiút, és elkezdtünk járni.
Szép volt, jó volt, aztán... Ő nagyon okos. Legalábbis annak
képzelte magát. És mint egy ilyen okos személy, ő tudta, hogy mi a
legjobb nekem. Legalábbis szerinte.Próbált "idomítani".
Elmondta, hogy az életemben mi a helyes, mit kell tennem, mit
kell(ene) dolgoznom, mit és hogyan kellene tanulnom. Épp az
államvizsgám után voltam, már csak a nyelvvizsga kellett volna
(kell). Folyton rágta a fülemet, hogy mit kell tennem. Persze én
nagyon ellenálló voltam. Ami persze neki nem tetszett és inkább ő
volt megsértődve...
Egyik este egy nagyon érdekes
beszélgetés zajlott köztünk. A beszélgetés lényege az volt, hogy
nem jó sulit végeztem el, pénzügyet vagy valami kellemes gazdasági
dolgot kellett volna tanulnom. Külföldön kellene dolgoznom, mert
így megismerhetnék egy másik kultúrát, más embereket. Amikor azt
mondtam, hogy én itt vagyok otthon, szinte lehülyézett. A
beszélgetés végére elérte, hogy egy kis senkinek érezzem
magam...
Szóval nagyon szép dolog a szerelem,
de ez nem jelenti azt, hogy teljesen alá kell rendelnünk magunkat a
párunknak. Ha vele maradok és mindent úgy csinálok, ahogy ő mondja,
akkor most csak egy bólogató bábu lennék mellette. És
boldogtalan.
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 0
2009-06-02 20:47:36
Aki ismer, tudja jól, hogy szeretek
pszichológiai könyveket olvasni. Illetve konkrétan EGY pszichiáter
könyveit. Bevállalom! :-)
Többek között azt mondja, hogy csak
az "egészséges" felnőttek tudnak párkapcsolatot kialakítani és
működtetni. Azok, akiknek az életük többi része is teljes, akik
magabiztosan állnak a saját lábukon. És akik tudják szeretni
magukat. Igen, szeretni. Ez nem önző dolog, nem nagyképűség...
Egyrészt: ha mi nem szeretjük magunkat, akkor hogy is várhatnánk el
ezt mástól? Másrészt: ha szeretem magam, az nem azt jelenti, hogy
Istennek képzelem magam, én vagyok a szuper, hanem azt, hogy
ismerem a jó és rossz tulajdonságaimat, elfogadom magam olyannak,
amilyen. Ha ilyen alapokra építem az életemet, akkor tudok
párkapcsolatot kialakítani és az működni is fog. Állítólag... Ma
viszont találkoztam olyan emberrel, akinek csak a párjáról szól az
élete. Érdekes...
Sokszor mondjuk azt, "Nem tudok élni
nélküle!" Dehogynem... A szeretett személy nem volt mindig életének
a része, és akkor is élt valahogy. Akkor is volt családja (mármint
szülők, testvér..), volt munkahelye, voltak barátai. Minden nap
elfoglalta magát valamivel. Szóval tudott nélküle élni... Most
mégsem tud... Az egész élete erről az emberről szól, minden
gondolata körülötte forog és minden terve a pasijára épül. De hogy
lehet idáig eljutni? Hogy lehet az, hogy valaki teljesen feladja
magát, az addigi életét, a barátait, az álmait és mindent alárendel
a párjának? Ez hihetetlen és érthetetlen számomra.
Persze, most joggal mondhatja bárki,
hogy na könnyű úgy beszélni, hogy boldog párkapcsolatban élek. De
nem volt ez mindig így! Éltem egyedül, sokáig voltam szingli..
De minden percét kiélveztem! És egyszer Őt is majdnem
elveszítettem, nem volt velem. És bizony a történelem a
bizonyíték: tudok Nélküle élni. Csak nem szeretek... :-)
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 3
2009-05-29 20:58:09
Ma életemben először én is voltam
pókerezni! :-) Illetve elvittek magukkal a fiúk nézőként (Ő és egy
haverja). Hát mit ne mondjak...
Élmény volt! Láttam én már tévében
közvetítést, meg hát néztem már, ahogy Ő játszik az interneten. De
ez valami sokkal jobb! Jó kis hely, egy csomó asztal, és naggggyon
ügyes osztók! Csak lestem...
Mindenesetre ez nem nekem való
játék... Nem is gondoltam, hogy ez illllyen fárasztó tud
lenni! Nagyjából ismerem a szabályokat, de néha nem igazán bírtam
követni és néha nem értettem, hogy az éppen aktuális nyerő miért is
nyert.... És hát ugye órákig kell naggggyon koncentrálni! Figyelni
az osztóra, a lapokra, hogy ki mikor mennyit emelt,
hogyan játszik... Borrrrrzasztó! :-) Csak két óráig ültem nézőként
ott, de nagyon elfáradtam! Pedig én kétszer ki is mentem a
teremből... Szegény Ő! Gondolom Ő még jobban...
Mindenesetre nagy élmény volt!
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 1
2009-05-28 20:38:38
Van egy kedves ismerősöm. Egy
jóbarát. Hát azt hiszem, szerelmes.... :-)
Amikor szerelmes egy ember,
megváltozik. Vidámabb lesz, sokkal mosolygósabb... Nos, én ezt
láttam tegnap.
Amikor az ismerősöm meglátta a
szeretett személyt, teljesen kivirult... Ha azt írom, fülig szaladt
a szája, hát nagyon enyhén fejeztem ki magam... Még a szeme is
mosolygott. Mintha egy teljesen más embert láttam volna, mint akit
addig ismertem. És bár nem hallgatóztam, feltűnt, hogy még a
hangszíne is más lett. Tele érzelmekkel.... Egyszerűen
ragyogott!
Öröm volt látni őket! :-)
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 0
2009-05-28 20:23:39
"Itthon ülök egyedül, a párom
nélkül. Távol tőle, egy fél ország választ el tőle.... Hogy lehet
ilyen távolságot áthidalni? Én megfejtettem! Romantikával...
"Mint tavaszi zápor, fűszere a
földnek.." Nos, a szerelem fűszere a romantika. Enélkül a
szerelem... Nem is tudom...
A romantika a szükséges jó... Tudom,
hogy nem a szavak számítanak az érzelmek kimutatásánál, hanem a
tettek. Egy ölelés sokkal többet mond minden szónál. De lássuk be:
ha átöleljük a párunkat és a fülébe susogjuk: Szeretlek... Az
valami mennyei!
Egy kapcsolatban igenis kell a
romantika! A nőknek szükségük van a gyertyafényre, virágokra,
kedves üzenetekre! Enélkül szürke hétköznapokká válik az
élet...
Kedves férfitársaim! Csak bátran a
romantikával! Ahogy az egyik kollégám mondta: a nők törődésigénye
határtalan!"
2009. május 24.
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 0
2009-05-28 20:06:00
Nagyon sokáig nem voltam itt... És
internet nélkül voltam kénytelen élni. Ami persze nem jelenti azt,
hogy ne írtam volna szösszeneteket. Most gyorsan pótolok mindent!
:-)
"Ahogy egyre melegebb az idő, a
lányok egyre szexisebben öltöz... akarom mondani vetkőznek le.
Utaztam Zalába gyógyulni. A buszon
én voltam az egyedüli nő, aki fel volt öltözve "rendesen". Hiába, a
láz és a megfázás nagy úr! :-) A lányok a buszon: hosszú szőke haj,
köldökig érő dekoltázs, az extramininél is minibb szoknya, tűsarkú.
Persze, minden pasinak ettől esik ki a szeme. És ennyi elég
is...
Tényleg elég ennyi? Egy nő legyen
szexi és minden rendben van? A többi nem is számít? Elkeserítő...
És mi lesz azokkal az egyébként gyönyörű lányokkal, akik nem
trendik? Akiknek tényleg fontosabbaka belső értékek, mint a
miniszoknya? Nekik esélyük sincs a férfiaknál? (Nekem sem volt soha
túl sok esélyem - aki megszeretett, nem a külsőmre figyelt fel.
Hetek, hónapok kellettek ahhoz, hogy valaki végre észrevegye,
hogy én is a világon vagyok)
És egy ilyen szexi lány
kapcsolatában mi lesz a fontos? Mert szerintem nem a
szerelem/szeretet, tisztelet, humorérzék, stb.
A másik érdekes dolog, ami feltűnt:
mindenkinél volt valamilyen újság. Pletykalapok, női magazinok -
amikben ugye szintén a trendi öltözködésről, sminkről van szó...
Könyv senkinél, csak nálam volt Jókai. Csak én olvasok
szépirodalmat. Csak én olvasok szépirodalmat?! Félreértés ne essék:
nem vagyok egy agyonolvasott, agyonművelt nőszemély. Ha így lenne,
akkor nem az lennék, aki vagyok, hanem professzor valami nagy nevű
egyetemen. De akkor is... Én érzem magam kellemetlenül, hogy a sok
celeb között én "csak" egy Jókai könyvet tudok felmutatni. És pl.
engem néznek hülyének, ha nem tudom, ki az a Voksán Virág...
A mai világ értékrendje: legyél
szép, szexi, híres és gazdag. És legyél képben a világ fontos
dolgairól: hogy melyik celeb mit csinált és mi volt a tévében a
különböző show-műsorokban.
Ez a trendi..."
2009. május 21.
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 0
2009-05-20 17:03:54
Mindenki azt mondja, hogy az igaz
barát a bajban mutatkozik meg igazán. A baj csak az, hogy sokan ezt
csak mondják, nem cselekszik... Nekem ma abban volt részem, hogy
megtapasztaltam: vannak barátaim.
Pedig nem is történt nagy baj. :-)
Meg vagyok fázva, nem mentem dolgozni. Ilyenkor az ember el szokta
intézni a dolgot egy "Gyógyulj" meg sms-sel, aztán mintha mi sem
történt volna, éli tovább az életét. Engem ma felhívtak. Igaz, nem
sokan, de megtették. És nem a szokásos "gyógyuljmeg"
sablon-szöveget kaptam. Hanem őszinte érdeklődést és segítő
szándékot. Na meg tippeket, hogy hogyan a legkönnyebb
meggyógyulni.. :-)
Sivár ez a világ - már ami az emberi
kapcsolatokat illeti. És sajnos egyre kevesebben vagyunk, akik az
életben a szeretetre, barátságra, kapcsolatokra helyezzük a
hangsúlyt....
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 2
2009-05-19 19:35:43
Mindenhol azt halljuk, hogy
felgyorsult világban élünk. Ez így van. És szinte soha senkinek
nincs ideje arra, hogy kicsikét leüljünk és elmerengjünk az
életünkön. Én most megtettem. :-)
Az idei év nagy izgalmakkal
kezdődött. Először is: összeköltöztem a párommal. Örömteli dolog,
hogy az ember végre együtt élhet azzal, akit szeret, de ez
mégiscsak egy drasztikus változás! Ekkor ismerjük meg a párunk
igazi arcát, eltűnik a rózsaszín köd, meglátjuk a Kedves hibáit.
Jönnek a konfliktusok, súrlódások...
Januárban Apura várt a
szívkatéterezés. Jól volt, nem volt beteg, mégis... Annyira
természetesnek vesszük, hogy vannak szüleink, hogy bármikor haza
lehet menni a "mami"-hoz... Egy ilyen orvosi beavatkozás aztán jól
pofonüti az embert: életünknek egyáltalán nem természetes velejárói
a szeretteink, bármelyik pillanatban elveszíthetjük őket. Idegőrlő
volt az a két nap, míg Apu a kórházban volt...
Mindezek mellett jött ez a válság.
Borzasztóan felborult az életünk! Szerintem nincs ma olyan család
Magyarországon, akit ne érintett volna. Munkanélküliség,
csökkentett fizetés, bizonytalan munkahelyek. Mindezek mellé a
félelem, hogy mi lesz velünk... A munkahelyemen is csak a rossz
történt...
És mindez egyszerre zúdult az
életemre. Az ember pedig akkor a leggyengébb, amikor erősnek KELL
lennie... Néha úgy éreztem, összeroppant az élet, néha teljesen
kimerültem és néha ok nélkül sírtam keservesen.
DE ITT VAGYOK! A legnagyobb
hullámvölgyek ellenére is itt vagyok Vele, élünk "kettecskén". És
történjék bármi, ez a szerelem és összetartozás megingathatatlan!
:-)
Apu teljesen jól van, ép és
egészséges! :-) Bár most már ő is visszafogja magát, nem dolgozik
annyit, mint eddig. De ha ez kell az egészsége megőrzéséhez, ám
legyen!
A válság ellen felvettük a harcot.
És bár a háborút még nem nyertük meg teljesen, eddig minden csata a
miénk! :-)
És mindezek mellett vannak
csodálatos barátaim! És ez hihetetlenül nagy kincs manapság...
"Soha senki nem mondta, hogy könnyű
az élet. Csak azt, hogy érdemes élni!"
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 0
2009-05-17 16:09:59
Egyszer egy bölcs ember azt mondta:
párkapcsolatban két szót nem szabad mondani: hogy soha és hogy
örökké. Mindkét szó valami állandót és megváltoztathatatlant
jelent. De az életünk nem állandó, folyamatosan változik, ezért nem
szabad ezt a két szót használni.
De tényleg így van ez? A testünk is
folyamatosan "mozgásban" van: működnek a szerveink, érnek minket
külső hatások, tehát változik. Mégis.... Egy kis karcolás a bőrön
meggyógyul, nem hagy örök nyomot. De ha eltörik a bokánk vagy
szilánkosra törik a könyökünk.... Meggyógyulunk, felépülünk, de a
sérülésünk örökre nyomot hagy, ez a szervünk akkor már nem bír el
annyi terhelést.
És a lelkünk? A lelkünk is sérül ha
nem is nap mint nap, de szerzünk sebeket. Az apró sebeink itt is
meggyógyulnak hegek nélkül, de a nagy "pofonokkal" már nem ez a
helyzet. Meggyógyulunk, jobban mondva meggyógyítjuk a lelkünket. Az
idő minden sebet meggyógyít, de maradnak utánuk hegek. Ezek a hegek
csak úgy vannak, nem fájnak, nem okoznak kellemetlenséget, mégis
ott maradnak. És ha feltépjük, bizony nagyon tudnak fájni.
Telhetnek el hónapok, évek, mégis fáj....
Persze, nézzük a dolgok jó oldalát:
nem csak sebeket szerzünk életünk folyamán, hanem nagyon-nagyon
boldog perceket is. És ezek is megmaradnak, és hónapok, évek múltán
is mosolyogva gondolunk rájuk vissza. És ez nem tűnik el az
életünkből! A kedves szavak, becenevek, ölelések, a közös
dalok, közös filmek... Ezek életünk végéig megmaradnak nekünk, csak
a miénk, senki másé!
Lehet, hogy ezt a két szót nem
szabad kimondani egy kapcsolatban. De vannak dolgok, amik SOHA nem
változnak és ÖRÖKKÉ ott maradnak az ember lelkében...
Tovább »
- Írta: Szilvia79
- Hozzászólások: 2
